Zámbó Ádám vagyok, funkcionális edző…

…és célom, hogy egészséges mozgást és életmódot tanítsak az embereknek.
Csaknem 30 emberrel dolgozom együtt folyamatosan – természetesen van fluktuáció, hiszen az a legnagyobb siker, amikor valaki megtanul helyesen mozogni és edzeni, amely tudással képes a saját útját járni. A testedzés mellett a mentális egészségre is nagy figyelmet fordítok, így aki erre nyitott, annak táplálkozási tanács mellett életviteli tanácsot is szívesen adok.
Hogyan csöppentem a testedzés világába?
Mint sokaknál, a sport nálam is az iskolai élet része volt. Atlétika versenyek, futball, és néha be tudtak rántani egy-egy kézi- vagy kosárlabda meccsre is, de 10 évesen – a Jean Claude Van Damme és a Jackie Chan filmek nagy hatására – rátaláltam a karatéra, ami azóta is meghatározó része a mindennapjaimnak.
Amikor még úgy tűnt, hogy tudok ülni egy irodában az excel táblázatok előtt, elvégeztem egy alap és egy mester szakot a BME-n, majd több évig multicégeknél dolgoztam termékmenedzserként. A munkahelyi és magánéleti stresszt mindig a mozgással vezettem le, közben pedig folyamatosan képeztem magam önismereti és szakmai könyvek segítségével. Így jött az elhatározás, hogy saját magam mellett mások edzésével is szeretnék foglalkozni (a vállalat termékei és szolgáltatásai helyett meg akár saját magamat is menedzselhetem).

Nem szenvedek az elmebajtól.
Minden percét élvezem.
Elcsépeltnek tűnhet, de sajnos igaz, hogy hihetetlenül felgyorsult – és folyamatosan gyorsuló – életünkben egyre nehezebb önmagunkra figyelni. Rettentően sok inger ér minket a nap minden percében: emberek, forgalom, munka, projektek, közösségi média, környezet, hangok, színek, ízek, illatok, érzések, döntések, wááááá… Az egész egy nagy kavalkád, az agyad folyamatosan pörög, és alig várod az ebédidőt, hogy szusszanj egy kicsit. De mikor lesz időd kikapcsolni?
Ne küszködés legyen,
hanem élvezet!
Egész életemben a sport jelentette a fejem kitisztítását. A lassan 25 év karate minden egyes edzésén sikerült kizárni a külvilágot, elengedni a problémákat, letenni a cuccot a hátamról. Utána természetesen fejbe vágtak az ügyes-bajos dolgaim, de edzés után, tiszta fejjel mindig jött a megoldás is.
Jelenleg is ez a helyzet, amihez csak hozzá ad a funkcionális edzés, ahol új határokat feszegethetek.
Work-life balance
vagy life-work balance?
Célom, hogy a tested fejlesztése mellett segítsek neked megtalálni a saját zen állapotodat, mert ahogy az egyik kedvenc könyvemben olvasható: “Az ülés zen, a séta zen, az iPhone zen.” Így viszont minden cselekvésnek megvan a maga zen vagy flow állapota, ha megfelelően állsz hozzá.
Ez nem misztikum, csupán az elérhető testi-lelki egyensúlyod megteremtése, és a “De jól érzem magam a bőrömben!” elérése.

Tapasztalataim
Testedzés tanulmányok
Functional Range Systems by Dr. Andreo Spina
Certified FRC® Mobility Specialist (FRCms)
2025
Michael Boyle Strength and Conditioning
Certified Functional Strength Coach
2024
Feövenyessy Medical Fitness Akadémia
Mobilizációs köpölyözés – FA-21414E/2022
Kinesiology-taping – FA-21576E/2022
2022
Fitness Company
Személyi edző – 55-813-01
(EQF lvl 5)
2022
BUDO Sport Akadémia
Sportedző (karate) – 54-813-02
(EQF lvl 5)
2020-2021
Egyetemi tanulmányok
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Műszaki Menedzser MSc – Termékmenedzsment
2015-2017
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Műszaki Menedzser BSc – Minőségmenedzsment
2010-2015
Munkatapasztalat
Life1 Fitness
Személyi edző
2022 –
ADAM ZAMBO fitness & conditioning
CEO, erőnléti edző, tanácsadó
2022 –
Wienerberger Zrt.
Senior termékmenedzser
2021 – 2022
Würth Szereléstechnika Kft.
Termékmenedzser
2017 – 2021
Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
Junior projektmenedzser
2015 – 2017
Hogyan tudsz bejelentkezni?
Mi sem egyszerűbb!
Üzenet küldéséhez add meg a neved és az e-mail címed, vagy foglalj konzultációs időpontot hozzám közvetlenül a Life1 Fitness oldaláról!
Kapcsolat
Life1 Fitness – Powered by Medicover
Etele út 68., Budapest 1115, Magyarország
(+36) 30 571 3817
info@adamzambo.com
Nyitvatartás
A nyitvatartási idő a személyes munkaidőm, ami nem egyezik teljes mértékben a terem nyitvatartási idejével.
- Hétfő
- 07:00 – 12:00
- Kedd
- 07:00 – 11:00, 16:00 – 19:00
- Szerda
- 07:00 – 12:00
- Csütörtök
- 07:00 – 11:00, 16:00 – 19:00
- Péntek
- 07:00 – 12:00
- Szombat
- Lezárt
- Vasárnap
- Lezárt

